2010. jún. 23.

Chelsea Cain - A fúria


Ezzel a könyvvel először még Szívszaggató címmel és tuti borítóval találkoztam. Vérrel rajzolt szív, amihez így olvasás után még jelentést is tudok kapcsolni.
Aztán sajnálattal láttam, hogy ez lett a végeredmény. Koppincs Tess Gerritsen könyvek stílusú borító és számomra kevésbé tetsző cím. Szóval ilyen téren egyre többet és többet csalódom az Ulpius-ház kiadóban.
Viszont a tényen nem változtatott, miszerint nekem ezt a könyvet el kell olvasni. Oda és vissza voltam a fülszövegtől.

És lényegében nem is csalódtam akkorát.

Nem azért volt jó, mert olyan nagyszerű lett volna a nyomozás, vagy mert olyan szépen gyilkolt a gyilkos.
Az volt szép, és brutális ahogy Archie az életét éli, ahogy kötődik Gretchen Lowellhez. Ami történt 2 évvel ezelőtt, az a 10 nap leírása, kínzása, a kapocs felépítése.

Nincs szerelmi történet, ahogy a legtöbb hasonló stílusú könyvben megtalálható. Nem jön össze a nyomozó és az újságíró. Archie szereti a volt feleségét, de az elfogása óta ő már más ember. És egy már-már beteges kapcsolat fűzi a megkínzójához.

Az elején féltem, hogy nagy várakozással mellényúltam. Az első fejezet, Archie első megkínzása először furának tűnt az elbeszélés, a mondatok szerkezete miatt. Aztán jött a jelen, a nyomozás megkezdése, ami elég sokáig elég semmilyen volt. Nincsenek hasznos infók, előrelépés.
Viszont közben egyre jobban megismerjük a szereplőket. Főleg Archie Sheridant és Susan Wardot, az újságírót.
Archie, már már egy "House", a vicodin és más gyógyszerek függőségétől. Próbálja tartani magát, hogy képes dolgozni, visszatérni, de tudja ő is, hogy semmi sincs vele rendben.

Susan, egy rózsaszín hajú újságíró, aki füvezik és viszonya van a főnökével. Megmondja ő is, hogy mindig rossz pasikat választ. Nem egy tipikus női főszereplő, szerintem. Öltözködése, stílusa, élete... nem is tudom, túl laza, túl lázadó, mintha még mindig a középiskolában lenne.
Viszont ő kapja a megtiszteltetést, hogy Arhciet kövesse mindenhová és cikksorozatot írjon róla.

Gretchen Rowell, a pszichopata gyilkos, aki 10 évig gyilkolt, játszott a rendőrséggel, a profilozókkal, és Archie Sheridan nyomozóval.
Imád ölni, kínozni, félelmet és fájdalmat okozni.
Sajnálom, hogy keveset találkoztunk vele a könyv során. Csak a visszaemlékezésekből és két börtönben tett látogatás során. Viszont azok kedvenc részek. Az a higgadtság, nyugalom. Így nem is bántam, hogy az ő szemszögéből nem ismertem az eseményeket. Így nekem hatásosabb volt a személyisége. Őszintén szerintem szép kis tervet eszelt ki, ami a végére lesz kerek és még gondolom nem teljes.
A kapcsolat közte és Sheridan között... szerintem nagyon nagy. Élveztem olvasni. Az első börtönbeli látogatás.... ahogy beszéltek egymással.... mintha régi barátok lettek volna. Aztán a végén....
Ezért érte meg olvasni a könyvet.

Maga a jelenkori gyilkos nem volt nagy szám, bár az indítéka, a kiváltó ok tetszett. Viszont, ahogy elkapták, túl gyors volt. Nekem...

Szóval, aki az igazi nyomozós sztorikat szereti, ami szépen van felépítve, kivitelezve az lehet, hogy csalódni fog. Viszont, aki a beteges gyilkos-áldozat lélektani és pszichológiai következményekben akar "gyönyörködni", annak ajánlani tudom.

Hála égnek egy sorozat része és én örömmel venném, ha kiadnák a folytatást.
Sweetheart
"Serial killer Gretchen Lowell escapes. ’Nuff said."

4,5 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...