2010. dec. 19.

Jennifer Crusie - Szerelmes szélhámosok


Ma volt egy kis sírás-rívás, kiborulás. Minden és mindenki idegesített, nem jött össze semmi. Egy szóval nem az én napom volt. Este mikor már nem bírtam tovább, olvasnom kellett. Mostanában több olyan könyvet vettem a kezembe, amik nem nőttek a szívemhez, így mindenképp valami olyat szerettem volna, amiben tudom, hogy nem csalódhatom. Így került a kezembe újraolvasás céljából ez a kötet.

Jennifer Crusie abszolút egy kedvenc szerzőm. Ami magyarul megjelent tőle azt mind olvastam. Kedves, bájos, abszolút humoros. Legkevésbé se nyálas szerelmi sztorik.

Mikor az első olvasásnál írni próbáltam a könyvről egyszerűen nem ment. Nem jöttek a szavak, nem tudtam mit is kellene leírnom. Remélem most sikerül.

Ez a könyv úgymond az Isten hozott Kísértésben! folytatása, főszerepben Davy Dempsey. Ha valaki olvasta a fent említett könyvet, azt gondolhatta, hogy a Dempsey család igazán őrült társaság. Szerethető, összetartó, de elég szélhámos, őrült bagázs. Ezen könyv olvasása után állíthatom, hogy a Goodnightok simán lepipálják őket. Négy hibbant, de imádni való nőszemély, meg a "tartozékok".

A Goodnightok ősi múltra tekintenek vissza képhamisításban és a jelen generáció őrzi a titkot, tovább viszi a stafétát. Lopni, csalni hellyel közzel tudnak. És remek párosítás ez a Dempseykkel egy szórakoztató könyvhöz. 

Matilda és Davy egy sötét szobában, egy kis illegális tevékenység során botlanak egymásba és onnan nincs megállás. Először a ruhásszekrény, majd a kanapé, aztán már közös ágy... Lehet ellenállni egy fazonnak, aki a kedvedért még lop is? Nem is egyszer. Majd megismerjük a családot és elkezdődik a hajsza a régi képek után és szépen kiderülnek a családi titkok. Gyűlnek a szereplők és végre betoppan a hírhedt Michael Dempsey is nagy örömömre. Bírom a palit. 

Tele van úgymond szerepjátékokkal, sokaknak több alteregója van, sokakra ráférne egy agyturkász.
Tilda egy szemüveges művész, aki úgymond a család fenntartásáért él, próbálja biztosítani, hogy a titkok azok is maradjanak. Túl stresszes és túl boldogtalan, de jön Davy és felrázza a dolgokat. 
Ha kell Matildából Betty lesz, vagy Vilma vagy amire épp szükség van.
Anyukája Gwen, a belevaló rejtvényfejtő anyuka/nagymama. Akinek mit számít, hogy jött egy lehetséges bérgyilkos, ha fizet és mindent megtesz csak hogy Davy életben maradjon. Olyan cukik voltak azzal a fazonnal. Már vártam mikor "csapnak bele a lecsóba"
Eve és Louise, Louise és Eve. Az anyuka és az imitátor. Bírtam a csajt, kicsit hibbant a két énjével. Lánya Nadine, igazi belevaló csaj. 
Van egy meleg volt férj,  egy exszerető pénzhajhász ribanc, akin bosszút kell állni. Régi ismerős ám ő is, de most se szeressük jobban, jól meg is szívja. Na és a kutyáról, szegény Steve-ről se feledkezzünk meg.
Jó volt röpke jelenekre látni a régi szereplőket az előző könyvből, tudni, hogy boldogan élnek.

Nagyon szeretem az írónő stílusát, eddig nem tudtam benne csalódni. Mindig kapok valami könnyed, de nagyon szórakoztató olvasmányt. Sokat tudok nevetni a lökött jeleneteken, embereken. Ez a család nem tud meghökkenni semmin, a legabszurdabb dolgokról is játszi könnyedséggel elcsevegnek. Nekik nincs lehetetlen, mindent megoldanak. Szerintem még a jég hátán is megélnének. 

Igazából még sorolhatnék száz meg száz dicsérő szót, mert én csak áradozni tudok egy olyan könyvtől, ami felszabadít néhány órára. Kikapcsolja az agyam és elfelejtem a gondjaim. Most nagyon kell ez nekem.

5 pont

Más könyvek az írónőtől:
Fogadj rám! tovább
Isten hozott Kísértésben!tovább

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...