2010. dec. 12.

Katie Fforde - Szerelmes levelek

Úgy látszik elérkezett az idő, hogy megírjam ezt a posztot is. Így éjfél környékén tanulás közben, könyvespolc pakolás után egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből ezt a könyvet. Még nem írtam róla, pedig már majdnem 3 hónapja olvastam és mondhatom, hogy kedvenc lett. 

Meglepődtem, hogy ennyire bejött, sose gondoltam volna. Barátnőm áradozott nekem róla, hogy neki ez mennyire kell, milyen szép a borító. Én úgy emlékeztem, hogy olvastam a fülszöveget és nem fogott meg, így ráhagytam mondja csak. Aztán jött egy akció, megbeszéltük lerendelem barátnőmnek, ekkor olvastam el megint a fülszöveget. Hát nem tudom mi lelt, de annyira megtetszett, hogy rendeltem magamnak is. Gondoltam ha nem is olyan jó, ennyit azért még kiadhatok rá. 
Barátnőm elkezdte olvasni, megint áradozik, hogy az elején tart, de már mennyire jó. Én halogattam belekezdeni, de ilyen hallottak újfent felkeltették az érdeklődésem. Úgy este 11 óra fele elkezdtem olvasni, még aznap behoztam lemaradásom barátnőmhöz képest és reggel korán kelve le se tettem míg be ne fejeztem.
A vicc az, hogy nekem baromira tetszett, míg barátnőm a végére már bele-bele tudott kötni, mondhatni kis csalódottsággal tette le.
További pikantéria, hogy már vagy ezer éve el szeretném olvasni az írónő Száz boldog esküvőm c. könyvét, de azt még mindig nem sikerült, de ezt hirtelen meg is vettem és még nagyon is tetszett.

Összegezve az általános véleményt az olvasók között azt mondhatom, hogy nagyátlagban a "többet vártam" kategóriába tartozik. Kedves, bájos, aranyos, de.... általában ott a de. Valaki unalmasnak tartja, valaki a végét kritizálja, valaki csak hiányt érez.

Igen ez nem is feltétlenül egy szerelmes, romantikus történet, ahol egy párocska kapja meg a főszerepet. Inkább Laura élete, felvirágzása, kibontakozása mind a szerelemben, mind a karrierben, de leginkább egy mozgalmasabb életben. 
Nekem nagyon tetszett a maga a könyves téma, hogy Laura egy könyvesbolti eladó, rejtett tehetség, mind szervezés, mind könyvszerkesztés tekintetében. 

Adva van egy kedves kis szürke kisegér, aki elbújik a háttérben, egy kis könyvesboltban és kedvesen osztogatja a tanácsokat és sikeres írói esteket, felolvasásokat szervez. Rá tudja venni az írót és a rajongót is, hogy jelenjen meg. 
Szinte az összes bizonytalan hősnői tulajdonságot felvonultatja és szépen bontakozik ki, lépked egyre feljebb.
Belecsöppen egy nagyszabású zenei-irodalmi fesztivál szervezésébe, ami a könyv jelentős részét adja. Feladatként kapja, hogy szervezze meg, hogy egyik kedvenc írója is ott legyen. Felkerekednek hát, hogy megnyerjék maguknak a magánakvaló, bujkáló Dermot Flynn-t. 

Dermot szerintem nem mindenkinek a szívébe tudja belopni magát, van egy sajátos kicsit nyersebb személyisége. Őszinte, kimondja amit gondol és már az elején egy meghökkentő ajánlattal áll elő a szűz Laurának. 

Nekem személy szerint kedvencem lett ez a hapsi, bírtam a stílusát minden tekintetben.

Laura élete eddig mozgalmaktól, barátoktól mentes volt. Most pedig a meleg barát mellé bevágódik egy kedves házaspár, egy belevaló énekes, egy hárpia menedzser.

A könyv nagy része a könyvekről szól, a fesztiválról, egy írói tanfolyamról és közben néha-néha felbukkan Dermotnál Laura és sikerül egymásba bonyolódniuk. De ez se nem túl könnyen, se nem zökkenőmentesen megy végbe.

A vége fele volt néhány unalmasabb fejezet költözködés, új élet, új munka távol mindenkitől. De azért a happy endet megkapjuk, még ha sokak számára elhamarkodottnak ítélt is.

Én szerettem a szereplőket, a történetet, a könyves világot. Nem szeretnék semmibe se belekötni, mert nekem úgy volt jó, ahogy van. Még különösebben az sem zavar, hogy egyáltalán nem értem miért is ez lett a könyv címe.
Kellemes meglepetés volt a könyv és kedvenc lett.

Amibe viszont belekötnék mindenképp, az a számos helyesírási hiba. Néha elgondolkodtam olvasás közben, nem-e azért adták féláron, mert nyomdahibás. Én elég gyorsan olvasok, és ritkábban veszem észre a hibákat, de itt nagyon sok és feltűnő volt. Ez persze számomra nem von le az értékéből. 

5 pont

Az írónő további olvasott könyvei:
Hív Amszterdam tovább

2 megjegyzés:

  1. Akkor tégy próbát a Hív Amszterdammal is. Nekem az jobban tetszett, mint ez. :o)

    VálaszTörlés
  2. Mindenképpen meg szeretnék nézni egy másik Fforde könyvet magamnak. Valahol azt olvastam, hogy ez a könyv eltér az írónő általános stílusától. Eddig a Száz boldog esküvőm fogott meg fülszöveg alapján, de szerintem egyszer sort kerítek az összes könyvére.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...