Midnight Breed 6.
Egy bosszútól majdnem megtébolyult vámpír, különleges pirokinetikus képességgel, ami egyre inkább sodorja a halál felé. És egy álmokba utazó kiválasztott, aki tudtán kívül lett egy szinte nevetséges bosszú eszköze, ami miatt kénytelen egy boldogtalan kapcsolatban élni. A régen volt szerelmesek újra egymásra találnak. A félreértések tisztázódnak, a titkok kiderülnek. A bosszú beteljesedik, a kérdés már csak az, hogy Andreas elveszik, avagy sem. A bosszú és a Rend folyamatos harca keresztezi egymást, hogy közösen vegyék fel a harcot a gonosszal.
A Midnight Breed sorozat a 3. kötetig nagy kedvencem volt, aztán bekövetkezett egy törés, amitől úgy mond „kegyvesztett” lett a szememben. Igazából nem is tudnám mit hiányoltam a 4-5-ös kötetből. Inkább csak az én ízlésemnek kevésnek bizonyultak a jó jelenetek. Na meg az aktuális hősök villantottak valami érdekeset számomra, hogy aztán valami mást kapjak. Amitől érdekesek lettek számomra egy pillanatig, az nem köszönt vissza a saját könyvükben. Andreas is majdnem hasonló sorsra jutott.
Ha Andreasra gondolok magam előtt látok egy elegáns üzletembert, kifinomult ízléssel, eleganciával. Majd jött a saját tragédiája az előző kötetben, és számíthattunk rá, hogy meg fog változni. Viszont én nem gondoltam volna, hogy ennyire elveszti azt, amiért szerettem. Mintha egy teljesen vadidegen ember jelent volna meg előttem, egyetlen ismerős vonás nélkül és ráadásnak kedves főhősnőnk, Claire számtalanszor Andrenak szólította. Számomra ez zavaró és idegesítő volt, mert egyáltalán nem találtam hozzá illőnek.
Meglepett a szereplőink közös múltja, Andreas képességének elhatalmasodása.
És hogy mégis miért nem csalódtam a kötetben? Magam sem tudom, talán visszakaptam valami hasonló hangulatot, mint a kezdetekkor. Szerelmeseink közös múltja igen előmozdította a közöttük lévő testi kapcsolat mihamarabbi bekövetkezését. Kaptunk néhány úgymond andalgással töltött boldogabb pillanatokat. Bár Andreas, már nem az az Andreas, mint régen, mégis tudott adni nekem egy olyan hőst, akinek igencsak küzdenie kell a vágyával, a bosszúját mégse adja fel egy nő kedvéért. Igazságot akar szolgáltatni az övéinek, és kész akár meghalni is.
A Rend számos tagja fel-fel bukkant, a női kiválasztottak, a vámpírharcosok párjai fontos szerepeket kaptak. Találkozhatunk egy régi ismerőssel, Danika személyében. És hát a végén, az egyébként nem mindig szimpatikus Claire, oly nagyot nőtt a szememben. Az utolsó oldalakon, ahogy Andreas mellett van, ahogy társa küzdelemben a képessége ellen. Láttam magam előtt a képet, ahogy meghitten, mégis üresen, az ébredésre várva fekszenek egymás mellett a kórházi ágyon. Az nekem egy nagyon meghatározó pillanat volt.
A szeretkezések pedig újra „ütősebbek” voltak, mint ahogy régen. Kicsit bonyolítottuk még őket egy mentális harmadik személy kapcsolódásával, ami kicsit furcsa volt, de én aztán nem sajnáltam azt a szadistát a távolban.
Azt viszont igen, hogy Hunter nem kapott jelentősebb szerepet. Kade se nagyon feltűnősködött ebben a részben sem, pedig az ő könyve lesz a következő.
A harc tovább folyik, most is volt egy kikiáltott ellenség, Wilhelm Roth személyében, az Ősről további információkat tudnak meg a harcosok és egy kellemetlen meglepetés is éri mindkét felet a kötet végére.
Összességében Claire nem kerül fel a kedvenc szereplők közé, a régi Andreast is jobban szerettem, de Lara Adrian kezd újra a régi lenni a szememben. Viszont Kade drága nem sokban keltette fel az érdeklődésem, valamit dobbantania kell majd a kötetében, de addig is nem fogok belepusztulni a várakozásba.
4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése