Vámpírakadémia 6.
Így a bejegyzés megírása előtt végignéztem a könyveimet, főleg a sorozatokat vettem számba és igazából nem túl meglepve vettem tudomásul azt a tényt, hogy igen kevés a már befejezett. Akad néhány trilógiám, ami közelebbről megfigyelve nem is ér teljesen véget, és azt mondhatom, hogy ez a világ sem fog eltűnni a süllyesztőben, hiszen a Boodlines címmel már meg is jelent külföldön a spin-off sorozat első kötete. Viszont Dmitrij és Rose története lezártnak tekinthető, így mégiscsak egy befejező kötetként kell kezelni A végső áldozatot.
Richelle Mead Vámpírakadémia sorozata nem mondható egy sablon
történetnek, sem az események, sem a karakterek tükrében. Szerintem sokak
szívéhez férkőzött közel a bátor Rose és az orosz testőr, Dmitrij. Egy
Adrianról, esetleg Christianról már nem is beszélve. Szóval szerintem Mead
egyre magasabbra tette a lécet az újabb kötetei után. Egy befejezéstől pedig
valami nagyot vár az ember lánya. Szeretnénk, ha elérnénk a csúcsra, ahonnan
már nincs feljebb és úgy tegyük le a könyvet, hogy ennek így kellett lennie. És
akkor én megkaptam ezt az érzést? Nem is olyan könnyű erre válaszolnom, mert
egyrészt igen, másrészt nem. De csak szép sorjában.
Ezúttal maga Rose
Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének,
Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns
öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur
megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy
elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze
nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni
kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt
levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az
Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja
magát…
Kiben bízhatnak,
miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket?
Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?
Hát a fülszöveg írója nem volt túl titokzatos, elég sok fő
szálat már az olvasó elé tár, ám ezzel közel sem mondott el mindent, hiszen
rengeteget tartogat még a könyv számunkra.
Ha nagyon röviden kellene az olvasási élményt körülírnom,
akkor ezt mondanám: egy letehetetlen könyv volt, faltam minden sorát, izgultam
értük, velük, éreztem a tettek súlyát, és számtalanszor ráztam a fejem, hogy ez
nem való ide, ezt nem kellett volna. És mégis egy élmény volt olvasni.
Hogy miért mondom ezt? Izgalomban tartott, néhol gyorsabban
dobogott a szívem, néhol dühöngeni lett volna kedvem, máskor édesen mosolyogtam
a szerelmeseken. Mindeközben számos olyan eseményt, eszközt, indokot találtam,
amit nem tudtam illőnek tekinteni a sorozathoz. Néha olyan érzésem volt, mintha
ötlethiányban szenvedne az írónő, és olyan módokhoz nyúl, ami eddig idegen volt
a világtól.
Ez egy mágiával, fantasyval átitatott sorozat, erre fegyverek, robbantgatás nem is egyszer kerülnek előtérbe.
Valahogy ez nem tetszett.
A sorozatban végig drukkoltunk Rose-nak és Dmitrijnek,
valaki ugye Adriannak. Szerepet kapott a testiség is, de valahogy az olyan
helyén való, odaillő volt. Viszont most olyan indokok merültek fel a gyilkosság
kapcsán, amiket nem értettem. Szerelemféltés, féltékenység?? A nagyasszonyok
összekapnak egy pasin, hogy ne legyen a másik szeretője??? Valahogy nekem ez
már feltételezésnek is rossz volt. Nem mondom ki, hogy ténylegesen ez volt a kiváltó oka
mindennek, de én nem raktam volna bele ilyet, hiszen azt érezem, hogy nem illik
a sorozathoz. Persze ez csak az én véleményem.
Na és akkor a titokzatos személyekről... kellett egy testvér,
kellett egy gyilkos. Egy kicsit fennakadtam mindkét személy kilétén, és szinte
értetlenül állok a tények előtt, de mára már sikerült túltennem magam rajtuk.
Elfogadom, hogy ennek így kellett lennie, ezt álmodta meg az írónő, bár egy kicsit gyenge álomnak érzem.
Ha őszinte akarok lenni, nekem Lissa sose volt a szívem
csücske. Valahogy felőle nem érzem azt a nagy szeretetet Rose iránt. Ha nem
volt jelen, azt se bántam. Viszont most kifejezetten tetszettek a jelenetei, a
próbái. Mindig szívesen olvastam és sokat nőtt a szememben.
Eddie egy szimpatikus szereplő, Sidney… eleinte nem
különösebben kedveltem, de aztán vele se volt bajom, és mint már sokak tudják a spin-off részekben megkapják a maguk szerepét. Az ő történetük tényleg függőben
marad, teljesen bizonytalan a sorsuk és meglepően érdekel mi lesz velük. Amikor megtudtam, hogy lesz egy új
sorozat, hát mit mondjak, nem ugrottam rá, hogy „jaj de várom”, most viszont
azt mondhatom, hogy igenis meg van bennem a kellő érdeklődés.
Na és így a végére a nagy szerelmi háromszögről is egy
kicsit. Dmitrijt nem lehet nem szeretni, hiszen annyira jó, erős, aki tényleg
társat lát Rose-ban és egyenlőként kezeli magát. Viszont már szinte túl jó, túl
megértő, túl bűntudatos, ebben a részben főleg. Rose-nak meg kellett küzdeni
azokért a jelenetekért, amit „a pillanatnak” tudnék nevezni, amikor izzott a
levegő, amikor meg volt a szikra, amit tudtam élvezni. A vége sejthető, már a
sorozat első kötete, az első találkozás óta. Ami viszont meglepett, az Adrian
reakciója. Nem erre számítottam tőle, a szívem szakad meg érte és szívesen
felajánlom a vigasztalásom, viszont az az utolsó párbeszéd egy kicsit
megviselt. Remélem a spin-off részekben megnyugszik a lelke szegénynek és
összeszedi szíve darabkáit.
Összességében egyáltalán nem erre számítottam, ami adódik
leginkább a már többször említett világhoz számomra nem illő események miatt.
Mégsem tudom azt mondani, hogy csalódott vagyok, hogy csalódtam volna a
könyvben, hiszen faltam minden sorát. Nem bánom én a nagy heppi endet sem, pedig
néhány dologgal nem igazán értettem egyet, és nem akartam volna a bekövetkezett
dolgokat.
Örültem, hogy a befejező kötet igazán felkeltette az
érdeklődésem a spin-off sorozat iránt is, ami remélem hamarosan hazánkban is
kapható lesz.
A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!
4 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése