Atlantisz 2.
Magam sem hittem volna, hogy megjelenés után nem sokkal le
fogok csapni a könyvre és előtte még Grace és Darius történetének újraolvasását
is bevállalom, de nem tudtam ellenállni a hirtelen jött késztetésnek, hogy olvasnom kell, most. Ez a kötet, sőt az egész Atlantisz sorozat nincs a "majd meghalok a folytatásért" listámon, szóval én bőven kivárnám azt az időt is, míg befejezzük a LOTU köteteket, és csak utána folytatnánk a föld alatti világ történetét, de hát az Ulpiuson én már nem tudok kiigazodni, így csak kapok az éppen aktuális újdonságuk után.
Grayson James ügynök új küldetésre indul. A helyszín
ezúttal Atlantisz, az elfeledett tenger alatti birodalom, ahol vámpírok,
démonok, sellők, kentaurok és más hasonló, különös lények élnek. A küldetés
célja Dunamis Ékkövének megszerzése. Az Ékkő szinte legyőzhetetlenséget
biztosít birtokosának, ezért minden atlantiszi uralkodó vágyának tárgya. Gray
számára a feladat nehezebbnek bizonyul, mint eleinte gondolta, de találkozik
egy furcsa, gyönyörű lánnyal, aki az egész életét megváltoztatja, és
megismerteti az igazi szerelemmel, ám mindketten tudják, hogy végül el kell
válniuk egymástól. Kalandos, romantikus történetük sok izgalmat és számtalan váratlan
fordulatot tartogat.
Kicsit deja vu érzésem volt a könyv elején, mivel az
Atlantiszban Grace gondolataitól, dumáitól kacarásztam, itt pedig Gray volt a
hangos röhögésem forrása. Viszont Grayson James ügynök a képzeletemben – még
mielőtt a kötetet a kezembe vettem volna – cseppet sem egy dzsungelharcos
kommandós volt, aki bokrok közt osonva, sárban dagonyázva, kézigránátokkal
dobálózik, és face-to-face küzd meg az elé kerülő csúnya démonokkal.
Arra meg pláne nem gondoltam, hogy a hosszan tartó szexmentes időszak olyannyira
az agyára ment, hogy amikor egy érzéki női hangot hall a gondolataiban,
onnantól kezdve átmegy szinte egy szexmániás pasasba, aki másra se tud gondolni
és erőteljesen húzza az egyszer szűzies, máskor igencsak mocskos szájú ismeretlen
lányt. Igazából nekem tetszett a stílusa, mert nevetésre késztetett, viszont
ezzel a viselkedéssel az írónő jól megalapozta, hogy a könyv jóformán arról
szóljon, hogy mi is és a két főszereplő is arra vár, mikor is kerülnek
vízszintesbe. Természetesen a Graynek célja van, hiszen meg kell keresnie
Dumanis Ékkövét, na de ez kimerül abban, hogy követi álmai nője utasításait, így
pedig az orránál fogva lesz vezetve. De csak ő.
Még ugye nem írtam kedves főhősnőnkről, akit az Ulpius és
a fordító jóvoltából nem hívnak máshogy, mint Ékkőnek - eleinte azon siránkoztam, miért nem maradhatott Jewel, de utána már szinte fel sem vettem és nem hangzott olyan idétlenül -, és ezzel azt hiszem
mindent elmondtam. Hát igen… a könyv nem tartogat túl nagy rejtélyeket, és egy
újabb Atlantiszi nagy kaland kerül majdhogynem a süllyesztőbe.
Na nem szeretném leírni a könyvet, mert a maga módján
igenis szórakoztató volt számomra. Nem vártam semmi különöset, így amikor nem
is kaptam sokat, problémám sem volt. Mindkét főszereplő szimpatikus, Grayt
nagyon bírtam. Akad számukra némi megpróbáltatás, ami egy kis üldözéssel,
közelharccal izgalmasabb mederbe terelte a történetet. Az írónő szerintem egy
kicsit többet használta a teremtett világ adta lehetőségeket. Többet láttunk
Atlantiszból, és kifejezetten tetszett a kötetlen szórakozás a piacon, amikor
Ékkőből előtört a vásárlási mánia. Örültem, hogy nem csak láttuk a különböző
lényeket, de találkoztunk is velük és kaptunk információmorzsákat is róluk, még ha csak nyúlfarknyival többet is, mint előtte. Bár Showalter
most is inkább a mennyiségre ment, mint minőségre, de úgy érzem jobban játszott
velük, mint az első kötetben.
Amiben viszont semmit sem fejlődött az a befejezés. Mind
az ellenséggel folytatott harc, mind az végső egymásra találás hirtelen és
gyorsan következett be. Ezt nagyon nem így kellene csinálni.
Számomra élvezetesebb olvasmánynak bizonyult ez a rész az
elsőnél, és leginkább arra emlékszem, hogy röhögtem és mosolyogtam egy
kanos fickó dumáin, megfeledkezve arról, hogy voltak laposabb részek. Nem
morfondírozok azon, hogy Graynek miért nem esett le a nyilvánvaló és miért nem
tett fel kézenfekvő kérdéseket. Értékelem, hogy az írónő igyekezett kicsit
többet mutatni, kicsit fantazysabbra venni a figurát.
Azonban tény és való, hogy a könyv annak való, aki még el
bírja viselni a „mikor dugunk már” témát, ami közben igazi kalandos események
majdnem elvesznek.
4 pont
A sorozat további kötetei:
1. Atlantisz tovább
Az Alvilág Urai sorozatról itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése