2012. máj. 1.

Lara Adrian - Az éjfél árnyai

Az éjfél szülöttei 7.


Néhány hete meghozta a kiadó az idei Lara Adrian adagot, amely szinte a semmiből pottyant az ölünkbe. Szívesen mondanám, hogy rendkívüli örömmel töltött el, de mégsem tehetem, mert szinte minden más sorozatuk következő részének megjelenése jobban érdekelt volna. Azonban ez sem akadályozott meg abban, hogy – magamat is meglepve – elég hamar és gyorsan a kezembe kerüljön a könyv, annak ellenére, hogy Az éjfél szülöttei sorozat már egy ideje nem tartozik az kedvenceim közé, hiába imádtam az első három könyvet, mára az igazi élvezet kiveszett az olvasásból. Az írónő számomra túl minimális energiát fektet, hogy bevezesse a leendő főszereplőit, ezzel pedig nem tudja fellobbantani bennem az érdeklődés szikráját, és a közömbösen induló karakter általában közömbös is maradt. Így járt az aktuális vámpírhapsink, Kade is.

Kade, a Rend újonc harcosainak egyike hazai vizekre evez és visszatér Alaszka tájaira, hogy a brutális gyilkosságokat elkövető szörnyeteg után nyomozzon. Munka közben pedig igen hamar megismerkedik és összemelegedik a helyi pilóta hölggyel, Alex Maguire-rel, aki ha elfogadja, ha nem, nem először kerül szembe az éjszaka lényeivel és az emlékei, titkai nem maradhatnak tovább lakat alatt. A Dragosra mért csapások egy újabb állomása közben néhány régi ismerős is felbukkan, ahogyan az Ős sem maradhat ki a „buliból”. Harc, családi kötelékek, szerelem, erotika… egy újabb szokásos Lara Adrian mű.

A történetre igazi panaszom nem lehet, nyugodt szívvel mondom rá, hogy jó iparosmunka, de semmi több. Átlagos élmény, az egyszeri olvasás élvezhető, kedvelhető szereplőkkel, látványos akcióval. Az írónő mindent összerakott egy korrekt történethez, amibe a fordítónak sikerült néhol belerondítani, hiszen miért is ne kerülhetett volna új kezekbe az eredeti történet, ahol egy újabb fordító sajátosságaihoz kell hozzászoknunk. Számomra újdonságként és rendkívül zavaró tényezőként hatott a Gen Egy megnevezés, az első generációs vámpírokra, olyan hatása volt, mintha valami robotot hívnának így. Az erotikus jeleneteket pedig cifra mondatok tarkították, amelyek leginkább szemöldökráncolásra és hitetlenkedésre késztettek, ahelyett, hogy valamelyest romantikus hangulatba kerüljek, mert nehezen hittem el, hogy ezt tényleg leírták. Csak egy példa (jelöld ki) *– Bassza meg! – lihegte, amikor Alex kéjbarlangjának selymes falai megfejték pumpáló farkát, és a lány szája szörnyűséges felfordulást okozott az érzékeiben. – Alex… ah, Krisztusom!* A trágárság és vulgaritás azonban még mindig magas fokon ég, csak az évi egy adag miatt elszoktam kissé tőle.

Kade az zöldfülű újonc szerepéből átvedlett egy igazi vámpír harcossá, mondhatni sikerült férfivá érnie a szememben. Figyelmes szerető, veszélyes harcos, egy ikerpár egyik fele, akit érdekes képességgel ajándékoztak meg. Örülök, hogy az írónő beleszőtte a történetbe Kade családját, akikkel bizony nem felhőtlen hősünk viszonya. Emlékek, fájdalom, bűntudat és tenni akarás dúl Kade-ben, amivel mondhatni meg tudott érinteni engem is, és tartalmasabb figurát véltem felfedezni benne,  mint az elején gondoltam.   Párjául pedig egy bátor és talpraesett lányt kapott, Alex személyében. Örültem, hogy nem játszottuk el igazán a megijedünk a gonosztól játékot, és Alex nem rohant sikítva az igazságot hallva, a néhol fellépő bizalmatlanság pont elegendő volt. Az meg pláne tetszett, hogy ő is csábításba kezdett.

Mikor már azt hittem, hogy teljesen elfelejtettük, hogy a Rendnek több tagja is van, végre érkezik egy kis frissítés néhány harcos személyében. Tegan, az örök kedvencem, Brock az igazán laza csávó, akinek minden olyan – idézem – „kúl”, csak szegénynek igencsak befagy a segge a világ végén, bár ne panaszkodjon, mert szembetalálja magát a végzetével. Chase személyisége már egy ideje fordulatot vett és egyre jobban elveszni látszik, de azt kell mondanom, hogy eszement viselkedése személy szerint rendkívül tetszik. A Vadász pedig… nem is tudom, az írónő feltette a sakktáblára ezt az izgalmas, lehetőségekben gazdag karaktert és őszintén úgy érzem nem használja fel igazán. Kevés ez így nekem, és mi még tovább halványítjuk a férfit azzal, hogy Vadászozzuk. Szerintem Hunterként is beszédes neve lenne.

Úgy vettem észre többeket érdekel az Ős, és az írónő azok közé tartozik, akik igyekeznek láttatni az ellenséget is, most pedig néhány sor erejéig, bizony az ő fejébe is bekukkanthatunk, bár nem kapunk igazán sokat, csak apró érzelemfoszlányokat, néhány bevillanást.

Összességében nem róhatnék fel nagy hibákat, sokkal kellemesebb történet jutott Kade-nek, mint vártam volna, annak ellenére, hogy kicsit hiányoztak a többiek, kicsit sok volt a hideg és a sötétség. Újongani azonban már nem tudok, azok az idők már elmúltak, de a kezdeti mondataim egyikét mégis sikerül megcáfolnom, hiszen most Brock és Jenna felkeltették az érdeklődésem és ha türelmetlenül nem is várom, de azért szeretném olvasni a folytatást.

3,5 pont

Kiadó: Ulpius-ház
Sorozat:  Az éjfél szülöttei #7
  1. A vámpír csókja
  2. A vámpír ölelése
  3. A vámpír vére 
  4. A vámpír éjjele
  5. A vámpír bosszúja
  6. A vámpír sírja
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 414
Ár: 3499 Ft
Egyedi értékelés: 3,5 pont
Forrás: nem saját példány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...