2012. aug. 19.

Már itt is vannak?!

Kissé elmaradtam az utóbbi hetekben a hétvégi rovatokkal, mentséget ezret is fel tudnék sorolni, de nem teszem. Inkább arra koncentrálok, hogy szemezgessek az újdonságok és a várható megjelenések közül. A "véletlen" úgy hozta, hogy leragadtam a pararománc és urban fantasy témánál.

Mivel az Daemonica első kötetéről, a Csábításról már írtam, így inkább a folytatás meglétére hívnám fel a figyelmet. Bár idén már nem számíthatunk újabb kötetre, azért jólesett ilyen gyorsan belelendülni a sorozatba.

Egmont kiadó
MEGJELENT

Larissa Ione - Elszabadult vágyak
Daemonica 2.
Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán…
Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.
Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…

A kiadó kedveskedett a Singh rajongóknak, hiszen a vártnál hamarabb jött az ígért kötet. Alig várom, hogy a kezembe vehessem.

Egmont kiadó
MEGJELENT
Nalini Singh - Feloldozás
Egy világ - két faj - állandó küzdelem 4.
Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni. Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert.Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.

Úgy tűnik az Egmont kiadó nagyon is figyelt A sötétség angyalai antológia visszhangjára és a sokak által kedvelt Alfák: kezdetek c. novella írónőjét választották ki, hogy legyen a legújabb név a repertoárjukban. 

Egmont kiadó
Bookline-on már kapható,
de a kiadó még nem erősítette
meg
Ilona Andrews - Mágikus találkozás
Világok peremén 1.
A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít.
Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…

Egmont kiadó
AUGUSZTUS 31.

Ilona Andrews - Áradó hold
Világok peremén 2. 

A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát… Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni.

A Cor Leonis is elkényeztet bennünket, hiszen heteken belül elhozza a Tündérkrónikák befejező kötetét és ígéretük szerint nem maradunk Moning nélkül. Yeah!

Cor Leonis kiadó
SZEPTEMBER 17.

Karen Marie Moning - Új nap virrad
Tündérkrónikák 5. 

Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy most ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak "rózsaszín" közjáték volt.
A nővére miatti bosszú már nem elég, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos.
A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit önnön hibájából elvesztett.
Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de az Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!
Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy haladunk a történet vége felé.
Az Új nap virrad elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és el sem ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.
Mit akar a
Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történt valójában V’Lane-nel? És egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb: maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...