 |
Kiadó: Egmont Dark, 2012
Oldalszám: 400
Ár: 3999 Ft
|
Mit mondjak, remek érzés, amikor rádöbbensz, hogy nem hónapokat kell várnod, hogy olvass egy várt könyvet, hanem a hónapok hirtelen napokká csökkennek. Egy Nalini Singh könyv esetében pedig sosem lehet kérdés, hogy várom-e és hiába volt egy kérdőjel a fejemben, hogy ki is pontosan Clay
Bennett az eddig megismert szereplők közül, akkor is türelmetlenül csaptam le a Feloldozásra, amelyhez mint kiderült, rendkívül kifejező borító készült.
A történet:„Clay Bennett falka nélkül, emberek között nőtt fel. Megpróbálta elfojtani leopárd énjét, de az a felszínre tört és embert ölt. A vérengzés után a fiú elvesztette egyetlen barátját, Talint is. A DarkRiver falka otthont és hivatást adott neki, de a lelkének fájdalmát, a bűnhődését nem tudta enyhíteni. Talin McKade túlélte rettegéssel és szenvedéssel teli gyermekkorát. Régi rémálmaihoz azonban újabbak adódnak, amikor az utcagyerekek, akiket pártfogol, sorra tűnnek el. Talin szívének legfájóbb sebeit is hajlandó felszakítani, hogy megmentse őket: bár retteg a találkozástól, segítséget kér a legerősebb férfitól, akit valaha ismert. Clay segít Talinnak, de közben szembe kell nézniük a közös múltjuk gyötrő titkaival is. Ha nem teszik, mindketten elveszítik az egyetlen dolgot, ami eddig életben tartotta őket.”
Gondolatok:
Néha úgy gondolom, hogy az írónő
a sorozat minden kötetében valami teljesen újat alkot, aztán jobban
belegondolok és rájövök, hogy nem csinál mást, csupán árnyalatnyit változtat a
jól bevált sémáján. Vegyünk egy párt, verjünk éket közéjük a testiség terén,
válasszuk el őket egy fallal, amelyet az egyik fél szinte már agresszíven kezd
el bontani, hiszen szüksége van a másikra, aki sokáig csak tagad és nehezen
akarja elfogadni a nyilvánvalót. A mentálok higgyék azt, hogy ők a világ urai,
mi olvasók pedig higgyük azt, hogy már mindent tudhatunk róluk és akkor jön
Nalini Singh és megmutatja, hogy mekkorát tévedünk.
Itt született meg az
első ember-alakváltó szerelmi történet, mely évtizedes barátságra, egy rég kialakult kötelékre épül. Ez a barátság alapjaiban határozta meg a kapcsolatot,
hiszen úgy ismerték egymást, mint a saját tenyerüket és viselkedésük néha
már egy veszekedő házaspárnak felelt meg. Clay hiszi, hogy ő az úr a háznál, az
van amit ő mond és pont, hiszen ő a nagy és erős ragadozó macska. Néha durcás,
sértődött, legtöbbször ingerült, többek között azért is, mert már nehezen fér a
gatyájába. A legtöbb esetben szívem szerint rásütöttem volna az arrogáns seggfej jelzőt,
de közben egyértelműen látszik, hogy él-hal a nőért, akinek fájdalmas, sötét, erőszakos múltja
még mindig befolyásolja az életét.
Előzetes kritikák alapján
igyekeztem magam felvértezni Talinnal szemben, mert nem sok jót hallottam róla
és képzeletemben egy kibírhatatlan nőszemély élt, akinek ostobaságait rendkívül
nehéz elviselni. Azonban úgy érzem, teljesen feleslegesen készítettem fel magam
a legrosszabbakra, mert Talin nem okozott különösebben fejfájást. Nem tartom
idegesítő karakternek, félelmei, visszakozó magatartása Clay-jel szemben nem
ment az idegeimre, és ha puszipajtások nem is lettünk, de nem érzem semmivel
sem rosszabbnak, mint bármely más Singh által megformált (női) karaktert. Sőt
néha kifejezetten megsajnáltam, és sokszor éreztem azt, hogy az összetartó
falka meglepően nyíltan ellenséges vele. Lehet, hogy csak az emlékeim koptak meg,
de nem emlékszem ennyi keménységgel átitatott beszélgetésre a falka - legfőképpen nőtagjai - között se Sascha, se Faith beilleszkedése közben.
Ami nem tetszett a párossal
kapcsolatban, hogy a barátságból bontakozó szerelembe nekem túl gyakran
tolakodott be a haverság. Legalábbis a játékos évődés egyik leggyakoribb
megnyilvánulása a "kötekedő" kontra "bitang" replika ismételgetése volt, amely nekem
teljesen haveri érzetet keltett és ez kissé zavart. Egyébként az állandóan
nyalakodó Clay és a huzakodó, de annál féltékenyebb Talin között megfelelően
izzott a levegő és senki sem mondhatja, hogy túlzásba vitték volna a szexet,
bár Talin múltját ismerve ez így volt jó.
Ami pedig a történetet számomra
igazán emlékezetessé teszi az a mentálokkal való újabb összeütközés, a megrendítő gyerekrablások ügyében történő nyomozás. Eközben számos új, érdekes információ látott napvilágot és számos olyan karakter került előtérbe, lépett egyáltalán a történetbe, akiket a későbbiekben
főszereplőként foguk viszontlátni. Zseniálisnak tartom már azt is,
hogy Nalini létrehozta a mentál fajt, de még jobban elámulok az Elfeledettek történetét olvasva. Rendkívül tetszett, ahogyan az írónő itt csavarta a szálakat, fűzve fel rájuk a folytatást, kovácsolva új szövetségeket.
Most már nem kétséges, hogy Doriannek kell átvenni a stafétát, aki már szemtől szemben állt leendő párjával, az érzéketlennek tűnő, mégis oly különösen viselkedő Ashaya Aleine-nel. Mit ne mondjak, kellően buzog bennem a kíváncsiság, ráadásul most már én is rájöttem milyen humoros fazon ez az alakváltásra képtelen leopárd. Továbbá öröm volt látni a többieket is, szóval minden tekintetben azt mondhatom, hogy nagyszerű könyv volt, élveztem az olvasást.
A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!
4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése