Diana Gabaldon - Szitakötő borostyánban

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012

Oldalszám: 992

Ár: 3999 Ft puha/
4999 Ft kemény kötés

Outlander #2

A történelmi romantika iránti rajongásom miatt kezdtem el olvasni az Outlander sorozat első kötetét, Az idegent, annak ellenére, hogy kissé tartottam a több mint kilencszáz oldalától. A sablonos - középkori skót felföldön, esetleg Angliában játszódó - romantikus történetekhez szokott személyemet igazán kellemesen érintette ez a valóban történelmi jellegű, kalandos, a megszokottól kissé eltérő történet, amelyben a főszereplők, Claire és Jamie igazán emlékezetes párt alkottak. Már akkor tudni lehetett, hogy történetük több köteten át folytatódik majd, és hazánkban a Szitakötő borostyánban, sorban a második az idei könyvhét és majd két év várakozás gyümölcse volt, mégis azt hiszem, hogy a közel ezer oldal kárpótlásként szolgál, legalábbis a java része, mert most sajnos több számomra érdektelen oldalról tudok beszámolni.

A történet:

„Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye, az idő korlátain átívelő szerelem és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között a saját korába való visszatérés helyett.

Ezúttal a vér és a szenvedély öröksége állítja próbatétel elé Claire gyönyörű, rézvörös hajú lányát, Briannát, miközben ezzel párhuzamosan folytatódik Claire önfelfedezésének útja Stuart Károly intrikával teli párizsi udvarában, ahol férjével együtt versenyt fut az idővel, hogy elejét vegyék a kudarcra ítélt felföldi felkelésnek, és elszántan küzd azért, hogy megmentse mind gyermekét, mind a szeretett férfit.”

Gondolatok:

Bevallom őszintén nem éreztem szükségét, hogy figyelmesen elolvassam a fülszöveget, - amely a könyv hátlapján kissé hiányosabb is - hiszen szóljon bármiről, mindenféleképpen szerettem volna olvasni a történetet, így viszont egy kis meglepetés ért, amelyet nem mindig éreztem szerencsés fordulatnak. Bár inkább kezdjük az elején.

Enyhe szemöldökráncolással olvastam az első oldalakat, hevesen lapoztam fel újra Az idegent, hiszen kissé értetlenül álltam a jelenbéli, 1968-as kezdés és Claire rejtélyes kutakodása előtt, amelyben, lánya Brianna és Roger Wakefield is szerepet játszik. Aztán persze rájöttem, hogy Claire-nek közel nyolcszáz oldal áll majd a rendelkezésére, hogy elmesélje a múltban töltött éveit, és válaszoljon arra rögtön felmerülő kérdésre, hogy Te, hogy kerültél vissza a jelenbe.

A múlt központi eseménye pedig az 1745-ös jakobita felkelés, amelyet Jamie és Claire szeretett volna meg nem történté tenni, azaz megelőzni, mégpedig Stuart Károlyhoz közel, a franciaországi Párizsban.

Nem számítottam rá, hogy a szeretett Skóciámat elhagyva fogunk több száz oldalt a francia udvarban tölteni, főleg politikai trükközéssel, hazugságok hálójában. Ez volt számomra a történet egyik hátulütője. Nem szeretek különösebben politikáról, hatalmi viszályokról olvasni, és a francia udvar sem áll különösebben közel az érdeklődési körömhöz, ebből kifolyólag voltak részek, amelyeket kifejezetten untam. Viszont azt nem mondanám, hogy az egész franciaországi tartózkodás ellenemre lett volna, hiszen Claire ebben a közegben is sikeresen magára tudta vonni a figyelmet és most sem tudta elkerülni, hogy boszorkánynak, franciásan La Dame Blanche-nak titulálják, és barátságot kötött egy furcsa szerzettel, Raymond mesterrel, akitől nem áll távol a (fekete) mágia. Ezek a részek élvezettel töltöttek el. Közben pedig régi barát és ellenség is felbukkan, hogy beteljesítse az elkerülhetetlent. Valami csodás volt olvasni, hogy valósulnak meg Frank Randall kutatásaiból már ismert események.

Majd elhagyva Franciaországot úgy gondoltam, ha végre hazatérünk, akkor magam mögött tudom az unalmasabb részeket, de az elkerülhetetlen felkelés, minden előkészületével és csatájával együtt tartalmazott még néhány lagymatag oldalt. Viszont, amikor már úgy éreztem, hogy inkább álmosító a menetelés, csevegés, akkor következett egy-egy olyan fejezet, amely hangos nevetésre, vagy épp mély szomorúságra késztetett. A végén, a jelenbe visszatérve pedig akad még néhány érdekesebb felvonás, apró titok, amely miatt is összességében kellemes emlékekkel tettem le a könyvet.

Claire szerintem nem sokat változott, még mindig talpraesett, bátor nő, akiben buzog a segíteni akarás, igazi gyógyító. Jamie-nél úgy éreztem nem tett jót a franciaországi tartózkodás, Károly melletti léha, tivornyázó életvitel miatt néha morcos voltam rá, bár ő így is úriemberként igyekezett viselkedni, viszont hiányoltam a nyílt történetmeséléseit. Birtokló és féltékenykedő férjként azonban mindig visszalopta magát a szívembe, hiszen újra és újra bizonyította határtalan és mély szerelmét, továbbá előkúszó emlékei a börtönbéli kínzásáról, Jonathan Randallról még jobban megmutatták a lelke mélyén őrzött sebeket.

Kettejük kapcsolata sem kerülhette el a hullámvölgyeket és a tevékeny hétköznapok is sokszor zárultak végkimerüléssel, így viszont a hátoldalon lévő „Rengeteg akció, rengeteg szex…” ajánlást meg kell cáfolnom. Volt sok szerelmeskedés az első kötetben, itt szinte nagyítóval kell keresni a hasonló jeleneteket. Bár ahogy közeledünk a vég felé, egyre gyakrabban merítenek erőt egymásból és a vágyukból.

Már olvasás közben is akarva-akaratlanul, de pontoztam a könyvet és amikor épp egy újabb unalmasabb völgyben éreztem magam, kissé csalódottá váltam, de a kérdést eldöntötte az előre borítékolható elválás, amelyet én vagy negyedórás szipogás, pityergés kíséretében tudtam csak végigolvasni, és akkor határozottan éreztem, hogy annyira a szívemhez nőttek a szereplők, ez a mély szerelem, és Gabaldon történetmesélése, hogy bármikor újra elővenném ezt a történetet is.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4 pont