2013. júl. 8.

Brent Weeks - A Fekete Prizma

A FÉNYHOZÓ #1

Kiadó:
Könyvmolyképző, 2013
Oldalszám:
792

Ár:
3499 / 4499 Ft

OLVASS BELE!
A puding próbája az evés... számomra egy fantasyé pedig többnyire az első néhányszáz oldal, mivel akárhogy nézem az írók azonnal a határtalan képzelet mélyvízébe dobnak. Egyszerre kell letapogatnom a teremtett világ földrajzát, társadalmát, politikáját és be kell fogadnom nem kevés mágiát, varázslatot. Saját tapasztalatból tudom, hogy aki nem falja az ilyen könyveket nagy mennyiségben, annak könnyű búcsút mondani egy történetnek már az elején, ha nem könnyű eligazodni az ismeretlenben, és felcsigázni sem igazán tud az, amit nehezen értünk. Brent Weeks sem osztogatta bőkezűen az információkat, így közel háromszáz oldalon keresztül csak csipegettem a morzsákat, próbáltam nem kétségbeesni a fejemben kavargó káosztól. Viszont egyértelmű volt, hogy nem adom fel, hiszen az író már maga mögött tud  egy regényfolyamot, az Éjangyal trilógiát, amelyet személyes kedvencként tartok számon, így bizalmam ellensúlyozta a félelmeim.  

A fekete prizma kalauzol minket elsőként a kromaturgia, azaz színmágia világába, a Hét Szatrapia földjére, ahol Orholam után a Fehér, a szatrapiák képviselőiből álló Spektrum és a Prizma a legnagyobb hatalom. A Prizma a legtehetségesebb színmágus, hiszen önmagában elemeire tudja bontani a fényt és az összes színből képes luxint önteni. Ő őrzi a mágia egyensúlyát a világban, abban a hét, tizennégy, szerencsés esetben huszonegy évben, amelyet egy Prizma uralkodhat, míg el nem veszíti a színek erejét és meg nem hal. Gavin Guile a valaha élt legnagyobb Prizmák egyike, azonban valódi énjét csak kevesen ismerik, és mindent el is követ, hogy titkai ne kerüljenek napvilágra. A történet elején szembesül azzal, hogy van egy kamasz fia. Kip abban a Szatrapiában született, amely a 16 évvel ezelőtt lezajló Prizmák háborúja helyszínéül szolgált, ahol Gavin és öccse, Dazen harcolt a pozícióért, és most Gavin a fia keresése közben szerez tudomást, hogy a tartomány feje, Garadul király megelégelte az elnyomást és a szabadságért, hatalomért háborút akar indítani.

Az író elég sok karakter sorsát követve meséli el a jelen hatalmi viszályait, a múlt háborús tetteit és Kip mellett ismeri meg igazán az olvasó a színmágia rejtelmeit. A tizenöt éves fiú a szükségben feléledt képességét Chromériába, a Hét Szatrapia központjába, mondhatni fővárosába megy próbára tenni, majd igyekszik minél több tudást magába szívni. A hétköznapi színmágus attól függően, hogy hány - általában egymás melletti - színből képes különböző halmazállapotú anyagot materializálni, azaz luxint önteni, lehet monokróm, bikromát, polikromát vagy szuperkróm. Egy színöntő élete azonban igencsak véges, minél többet és nagyobb mennyiségben él a mágiával, annál inkább megrövidíti az életét. A véghez közeledve választhatja önként a halált a Felszabadulók ünnepén, vagy színholttá válik, akit már csak az őrület vezet (állítólag).

A papírra vetett mágiarendszer kellőképp egyedi, művelése elég látványos, Chroméria pedig tagadhatatlanul a varázslat kézzel fogható bizonyítéka. Ám a színöntés elképzelése néha már majdnem kifogott rajtam, kezdetben kifejezetten nehezen vizualizáltam a leírtakat, de ahogy kezdtem egyre otthonosabban mozogni a szereplők társaságában, úgy vált egyre könnyebbé a luxinöntés is. 
Az Éjangyalhoz hasonlóan a Fényhozó is bővelkedik színes személyiségekben, és szintén elég magas a központi karakterek száma. Jómagam valamiért a hölgyekkel szemben éreztem nagyobb szimpátiát, Fehértölgy Karris, a nemeshölgyből lett Fekete Gárdista és Liv Danavis a fiatal színmágus is talpraesett, bátor harcosként viselkedett. Gavin legtöbbször kedélyes, humoros, a nők számára igencsak vonzó oldalát mutatta, ereje kétségtelenül bámulatos, cseppet sem picinyke titka pedig árnyékot vetett a tökéletességére és ez így jó. Kip nem egészen apja fia, bár amilyen suta tudott lenni, ő is könnyen mosolyt csalt az arcomra és a duckó srác tapasztalatlanságát kompenzálta a bátor szíve és akaratereje.
Jó fantasy nem ér véget csata nélkül, az író pedig nem hagyta az utolsó pillanatra a harci jeleneteket, épp csak kezdtem magabiztosabban járni a világban, amikor már vonult a több ezer fős sereg és az ütközetek izgalma határozottan ellensúlyozza a hosszadalmas tapogatózást a világba. A sztorit pedig az eltitkolt igazság, egy-egy kósza emlék teszi csavarossá.

Nem tudok eltekinteni attól, hogy milyen rajongással szeretem az Éjangyal trilógiát, így hozzá mérve tudom csak értékelni eme történetet. A Fekete Prizma pedig bár szinte teljesen eltér tőle és abszolúte erős és kidolgozott fantasy, remek rituálékkal, attraktív mágiával, mégis karakterek és események tekintetében mégsem tudom a trilógia elé helyezni. Még.

Küzdelmes volt a kezdet, de megérte.


~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
Sorozatinfó:
Sorozat: Lightbringer
Részek száma
: 4
Eddig 2 kötet készült el.
Műfaj: fantasy
Trailer:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...