2012. jún. 17.

Gail Carriger - Soulless - Lélektelen

Könyvmolyképző kiadó, 2012
Terjedelem: 375 oldal
Ár: 2990 Ft

Napernyő proktektorátus 1.

Bár nem voltam ott, de könnyen magam elé tudom képzelni, ahogy emberek kígyózó sora állt Gail Carrigerre várva az idei könyvfesztiválon, hogy dedikáltathassák eme könyvüket, amely mellett igen nehéz megállás nélkül elmenni, már csak a borító miatt is. Ránézünk és nem biztos, hogy első gondolatunk lenne, hogy ez a rendkívül természetellenes és kényelmetlen testhelyzetben pózoló nő egy természet feletti, vagyis helyesbítek, hiszen a regényt olvasva tudom, hogy természeten túli vénkisasszony, pláne az nem, hogy vámpírok jóbarátja és egy skót származású vérfarkas szerelme. A fülszöveg azonban már igyekszik a helyes útra terelni a leendő olvasó gondolatait, de arról mégsem tesz említést, hogy ez nem csak az urban fantasy, esetleg steampunk rajongóknak lesz kellemes olvasmány, hanem a történelmi romantika hívei is nyugodt szívvel kezükbe vehetik, már ha nem zárkóznak el egy kis paranormálistól. Mondhatom azt, hogy járatos vagyok ezen műfajokban, így ez a kis egyveleg üdítő élményt hozott.

A történet:
„Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke. Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt. Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.
De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.
Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála cukorszörptorta?”

Gondolatok:
Egy fáradságos nap jutalmaként vettem kezembe a könyvet, hogy végre én is belekezdjek a sokak által dicsért történetbe. Szokatlan módon az első reakcióm néhány oldal után, csupán annyi volt, hogy magamban felkiáltsak, hogy „OMG, hová kerültem?”. A fáradság számlájára írom, de bizony nehezen szoktam bele a világba és kerültem közös hullámhosszra Miss Tarabottival. Értetlenül pislogtam, hogy a hölgyünk azért van felháborodva, mert a vámpír be sem mutatkozott neki, mielőtt megtámadta, majd beszél nekem itt vámpírbolyról, herékről, királynőről, talpasokról, napfénytől ódzkodó vérfarkasról, metamorfózisról, új elméletekről, amelyek kissé eltérnek az általam már megszokottól, ami nem baj, csak így elsőre nem voltam kellően befogadó. Közben bár Lord Maccon is betoppant, sokat nem javított a helyzeten, így úgy gondoltam első alkalomra nyolcvan oldal igencsak elégséges lesz nekem, tehát inkább eltettem a folytatást a következő napra.
Az új nap pedig új felfedezést hozott, hiszen a „furcsa világ” után, mintha a romantikus regényeim egyikébe cseppentem volna, ahol – leegyszerűsítve - a vonzó, de kissé morcos, szókimondó, és roppant féltékeny rendőrfőnök szemet vetett a pimasz és bőbeszédű kékharisnya vénkisasszonyra. Így pedig a kezdeti idegenkedésem semmivé foszlott és úsztam az árral, dúskáltam a romantikában. Női lelkem kiélvezett minden egyes pillanatot Miss Tarabotti és Lord Maccon között, akik cseppet sem szemérmeskedtek, hanem hevesen egymásnak estek.
Na de ez nem csupán egy 19. századi romantikus történet, hanem fantasy is, ahol Miss Tarabottit lélektelen mivolta roppant érdekessé teszi a rosszfiúk szemében, így azok meg akarják kaparintani maguknak, miközben a vérfarkasok és a vámpírok között is szokatlan dolgok történnek. Miss Tarabottié és Lord Macconé a feladat, hogy felfedjék az igazságot és ezzel új páros lépjen Anglia természetfeletti lények uralta árnyékkormányába és további folytatásnak adjanak lehetőséget.

Miután már képes voltam Miss Tarabottin nevetni, arra jutottam, hogy nem lehet olyan bosszantó nőszemély, mint elsőre éreztem, így akár meg is kedvelhetem. Lord Maccon az én szeretett skótjaim egy példánya, tehát már nyert ügye volt és faragatlansága, legfőképpen káromkodásai késztettek nevetésre. A párost együtt, pedig a szívembe tudtam zárni. A történetet színesíti egy piperkőc vámpír, a józanságot képviselő vérfarkas béta, hallgatag, de annál hűségesebb és segítőkészebb komornyik, bosszantó szülők a főszereplő hölgy oldaláról és elméleteket gyártó tudósok.

A Gail Garrigerrel készült roppant rövid interjút olvasva a könyv végén megállapítottam, hogy az írónő a szó legpozitívabb értelmében, de nem százas, így pedig nem meglepő, hogy ilyen szellemes, pikírt és szórakoztató könyvet tudott írni, amely tényleg szórakoztatásra született. Üdítő élmény a léleknek, egy kis torna a rekeszizmoknak és újból és újból mosolyra görbülő szájnak.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4,5 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...