Mikor először olvastam a fülszöveget rögtön megfogott az alapsztori. Egy lány, aki látja az emberek halálának dátumát. Láttam benne kellő fantáziát, hogy számomra érdekes történet kerekedhet ki magukkal a számokkal, egy hangyányi sors/végzet elmélkedéssel és már spekuláltam, hogy kit is fogunk megmenteni.
A könyv felénél tartva elkezdtem gondolkodni, forgattam a könyvet és akkor tudatosult bennem a könyv elején lévő szó: menekülés. Valahogy ennek az elején nem szenteltem különösebb figyelmet, pedig kellett volna. Nagyon is illik rá, mert Jem és Spider menekülnek. A saját nyomorúságos életük elöl, a rendőrség elől és a sors elöl.
A könyv felénél tartva elkezdtem gondolkodni, forgattam a könyvet és akkor tudatosult bennem a könyv elején lévő szó: menekülés. Valahogy ennek az elején nem szenteltem különösebb figyelmet, pedig kellett volna. Nagyon is illik rá, mert Jem és Spider menekülnek. A saját nyomorúságos életük elöl, a rendőrség elől és a sors elöl.
Kicsit sajnáltam a könyvet, mert valahogy mindig rosszkor került a kezembe. Vizsga után volt legtöbbször időm elővenni, de akkor meg olyan fáradt voltam, hogy 20-30 oldal után letettem és inkább aludtam egyet. Szóval nem mondom, hogy könnyen eljutottam az utolsó oldalig.
A London Eye-nál történtekig láttam benne sok-sok lehetőséget, ami a számomra feldobná a könyvet, de utána elindult a tényleges sztori, a menekülés. Nem mindig éreztem valami izgalmasnak a könyvet. Igaz elég változatos helyeken jártak, sose álltak meg, történtek köztük dolgok, de nem kápráztatott el.
Kicsit erőltetettnek találtam azt, amiért elkezdték a menekülést. Majd jöttek számomra az unalmasabb pillanatok, mindig mentek, csak mentek. Na de az utolsó 70-80 oldal igazán megdobta a dolgokat. Nem lepődtem meg különösebben néhány jelenetet, annyira látszottak a jelek, de mégis valahogy tetszett. Na meg az utolsó oldalak, sorok.
Őszintén megmondva, én nem adnám gyerek kezébe. A 12-es karikát, simán átírnám 16-ra. Lehet, hogy a tinédzsernek is tudnia kell, hogy a világ nem mindig szép és jó, kicsit el kell gondolkodni az életen, halálon, de én nem adnám a kezükbe.
Igazából Jem néha már majdnem felidegesített. Nem mindig láttam, hogy egyes tettei, mondatai miért kellettek. Szerintem olyan későn esett le neki, hogy megpróbálkozzon a megmentéssel, aztán meg néha milyen következtetésekre jutott már. Valahogy nem mindig klappolt a dolog. De a vége miatt, azt mondom nem bántam meg, hogy elolvastam és talán még a folytatás is belefér.
Ami az egész könyvre rányomta számomra a negatívumot, az maga a stílus volt. Ahogy a szereplők beszéltek, a megnyilvánulásaik. Jem és Spider nem egy romantikus szerelmespár, nagy lángoló érzelmekkel. Két hasonló sorsú kölyök, akik úgy érzik megértik egymást. De én nehezen tudtam megemészteni, ahogy Jem néha Spiderről beszélt, miután már úgymond igazán közel kerültek egymáshoz. Vagy hogy Spider simán lehaverozza Jemet, pár oldallal azután, hogy lényegében szerelmet vallott.
Ez a sok 'haver' és bandázós, kemény, vulgáris duma nem jött be. Pedig nekem ritkán van bajom azzal, ha vulgárisan beszélnek egy könyvben.
De az utolsó oldalak annyira mások voltak, mint maga az egész könyv, hogy szerintem azért érdemes olvasni.
De az utolsó oldalak annyira mások voltak, mint maga az egész könyv, hogy szerintem azért érdemes olvasni.
3,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése