2011. júl. 7.

Kelley Armstrong - A szellemidéző

Sötét erő trilógia 1.

Szerintem sokak számára egy nagyon várt könyv és sorozat kezdő kötete volt. Számos ember olvasta már angolul és írt ódákat róla, a Könyvmolyképző pedig el is hozta nekünk.
Igen sokszor hozom fel a molyt, de én tényleg sasszemmel figyelem ott a dolgokat és láttam, hogy szinte osztatlan sikert aratott.
A fülszöveg szerintem egész jól visszaadja, hogy egy nem szokványos környezetben játszódik a történet és nem egy sablon sztorit kapunk. Már csak az volt a kérdés, hogy engem is magával sodor-e? Erre a válasz nem is olyan egyszerű, mert egyrészt igen, másrészt nem.

Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…
 

Igazából nem mondhatom, hogy csalódtam volna, nem voltak nekem határozott elképzeléseim, hogy ez egy fantasztikus könyv lesz és milyen jó lesz olvasni. Inkább csak a kíváncsiság hajtott. Már olvasás közben is láttam, hogy nem állok be az azonnali folytatást követelők sorába, hiszen nem tett rám akkora hatást, mint másokra, viszont mégis azt mondhatom, hogy tetszett.

Egyrészt azt utáltam, akit a történet megkövetelt, hogy ne kedveljek, de a „mindenki mást szerettem” nem teljesen érvényesül. Dereket, - hiába próbálja nekünk Chloé és néha Simon is úgy beállítani, aki nagyon veszélyes és ridegebb, mint a többi fiatal -, én őt kedveltem a legjobban és a többiek lettek a közömbös karakterek.
Jobban örültem volna, ha a főszereplőink nem 15 év körüliek, hanem már 17-18. Valahogy izgalmasabbnak találtam volna a már majdnem felnőtt fiatalokat egy intézetben. Néhány tettük egy kicsit butának tűnt az életkorukból kifolyólag, amik talán hitelesebbé tették őket, engem mégis kicsit zavartak.

Ezekkel szemben azonban kaptam egy teljesen egyedi, nem szokványos, sablonmentes történetet. Nem igazán tudtam kitalálni mi is lesz a következő esemény/lépés. Inkább rejtélyes, a végén pedig izgalmasabb volt, és nem lett tiniromantikus könyv. Felüdülés olvasni egy-egy ilyen könyvet, a sok rakatra kiadott sablon művek között. Bár azért megemlítem, hogy én azokat is nyugodt szívvel a kezembe veszem, hiszen engem elszórakoztatnak. Csak néha jólesik a változatosság.

Azért azt remélem, hogy kicsit mozgalmasabb lesz a következő rész és több információt csepegtetnek nekünk a szereplők. Úgy érzem az írónő teremthetett volna egy kicsit borongósabb hangulatot az „elmegyógyintézetben és annak történetével”, de a szellemekkel és más lényekkel, képességekkel jó témába nyúlt, ami érdekel.

Várom a folytatást és kíváncsi vagyok, mi minden rejlik még az ismeretlen mögött.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4 pont

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...